Tolna megyei Cégek – Cégkereső Kalauz


Tolna megye

Tolna megyei borászatban jelentős Tolna megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik. A 3704 négyzetkilométer kiterjedésű területet közel negyedmillióan lakják. A terület 57%-a dombvidék, míg 43%-a alföld jellegű, legmagasabb pontja az 593 méteren lévő Dobogó. Tolna északi szomszédja Fejér megye, keletről a Duna határolja, déli szomszédja Baranya megye, a nyugati pedig Somogy megye. A Duna, a Sió, és a Kapos folyik át a területen. Tolna megyeszékhelye Szekszárd, további városai Dombóvár, Paks, Bonyhád, Tolna, Dunaföldvár, Tamási, Bátaszék, Simontornya, Nagymányok, Gyönk.

Történelem

A jégkorszak végétől lakott a terület. Először a kelták, majd a rómaiak éltek itt. A népvándorlás korában hunok, gótok, gepidák, avarok dúlták fel a tájat. A honfoglaláskor Árpád fejedelem népének a szállása lett a megye területe. Szent István államszervezése révén Tolna lett az egyik a 44 vármegye közül. Az Árpád-kor idején több monostor is épült, majd a tatárjárás alatt menedékül szolgáló várakat is emeltek. A területet az elmúlt 1100 évben többször kifosztották. Tolna megye a mohácsi csata idején virágzott, de a török uralmat és a háborúkat megsínylette a terület. A megye elnéptelenedett, amit nem is mutat jobban más, mint hogy a 18. század elején mindössze 1000 lakos élt itt. Spontán és szervezett betelepüléseknek köszönhetően II. József időszakában már 130.000 főt számláltak a népszámláláson. A megye címere 1699-ből, I Lipóttól származik. A 17-19. században vásártartási jogot szerezve fejlődésnek indult többek között Szekszárd, Paks, Földvár, Kölesd. A dualizmus korában megépült a vasúthálózat, ami segítette a simontornyai bőrüzem létrejöttét, majd szépen megnyílt a megye konzerv-, cipő-, textil-, és zománcüzeme is, ennek ellenére soha nem vált ipari központtá, de a természeti adottságokat kihasználva a mezőgazdaság terén az élmezőnybe tartozott a 20. században.

Turizmus

Simontornyai Vár A megye turisztikai forgalmát a csodás és nyugodt környezetnek, a kiváló borainak, a népművészeti és kulturális értékeinek köszönheti. A Szekszárdi – dombság Magyarország leghíresebb borvidékeihez tartozik. Az egész országban ismertek a legelterjedtebb szekszárdi vörösborok: a Kadarka, a Merlot, a Kékfrankos, a Zweigelt és a Cabernet. A vidék fehérborai, a Chardonnay és az Olaszrizling is nagy népszerűségnek örvendenek. Több évszázada élnek egymás mellett különböző nemzetiségek, akik a hagyományaikat átörökítik az építészetbe, művészetbe és a gasztronómiába is. Szekszárd mellett fekszik a Sárköz, ahol az egykori népviseleti hagyományokat még most is őrzik. A kirándulás kedvelőinek kedvező helyszín a Gemenci – erdő – ami a Duna-Dráva Nemzeti Park részét képezi – csodálatos és gazdag növény- és állatvilággal rendelkezik. Az erdő gímszarvasai világhírűek. A gemenci erdei vasút felejthetetlen élménnyé teszi az erdő felfedezését.

Gyulaji Rezervátum - egy dámszarvas A Gyulaji Rezervátumban található Európa legnagyobb és leghíresebb dámszarvas állománya. A 7800 hektáros terület eredetileg Esterházy-birtok volt, a vadászok különösen kedvelik a környéket, ahol vaddisznóhajtásokat rendszeresen rendeznek.

Két gyógyfürdő is üzemel a Tolna megyében..

Gunarasi Strand- és Gyógyfürdő, Dombóvár – Gunarason, ahol az 55°C-os termálvíz mozgásszervi panaszok, gyomor-, bél és epebántalmak, valamint nőgyógyászati gondokra jelenthet gyógyírt. A Dunaföldvári Gyógyfürdő három medencével és 35°C-os vízzel várja a bőrbetegségben szenvedőket, valamint a mozgásszervi- és nőgyógyászati problémával küszködőket.

Gazdaság

Tolna megye lakói régóta élelmiszeripari termékek termelésével foglalkoznak. A kitűnő természeti adottságokat kihasználva a lakosság kétharmada dolgozik a mezőgazdaságban. A térség jelentős állatállománnyal bír, ami azt jelenti, hogy Magyarország szarvasmarháinak a 4,9%-át, a sertéseknek a 6,4%-át teszik ki az itteni tenyészetek.

Ipar

Az ország egyetlen atomerőműve Pakson található, ami Magyarország villamosenergiájának csaknem a felét biztosítja. A 20. században az atomerőmű felépítése volt a legnagyobb ipari beruházása az országnak. Az erőmű 4 blokkja 2010-ben összesen 15.761 GWh villamos energiát termelt. Már villamos erőművekkel összevetve a paksi atomerőmű a legkörnyezetkímélőbb. Az erőmű működése biztonságos, és minden tekintetben megfelel az EU-s szabványoknak. A Paksi Atomerőmű Látogatóközpontja nyitva áll az érdeklődök számára

Tolna megye főbb látványosságai

  • Ozorai Pipo Vára – Ozora
  • Simontornyai Középkori Vár
  • Ciszterci Romkert és Római Katolikus Templom – Bátaszék
  • Apponyi – kastély – Lengyel
  • Szekszárdi borvidék
  • Völgységi Múzeum – Bonyhád